A Balaton déli partja, és azon belül is Siófok évek óta a magánépítkezők és ingatlanfejlesztők kedvelt területe. Jóllehet a tó mindkét partja népszerű, itt talán még több az építkezés: „az egyik társasház nő ki a másik után” a vonzó vízparti területen – mondják a helybeliek. Ha a megrendelőknek számolniuk is kell a folyamatok lelassulásával, akkor sem mondható el, hogy a járvány miatt megálltak volna a beruházások. Sőt, Siófok tovább épül.
A tóparti építkezések mindig nagyon népszerűek voltak, és az elmúlt néhány hét sem vetette vissza az évek óta tapasztalt érdeklődést. Az emberek a vírushelyzet miatt ugyan óvatosabbak, így jellemző, hogy a kisebb átépítéseket elhalasztják, ezzel is elkerülve a több emberrel való érintkezést – ez azonban nem igaz a nagyobb beruházásokra! Az elmúlt években a családi házak, kisebb és nagyobb társasházak generálkivitelezésében részt vevő siófoki cég, a BGB Építő Kft. ügyvezetője, Böőr László szerint Siófok olyannyira felkapott, hogy a vízpart közeli területen a kisebb cégeknek már esélyük sincs telket venni az elrugaszkodott árak miatt, a kisebb elérhető árú telkeket pedig már korábban beépítették. Véleménye szerint ugyanakkor a vírus miatt nem állt le az élet, minden projekt folytatódik néhány óvintézkedés megtételével. Ők például figyelnek arra, hogy egyszerre ne legyen túlzsúfolt az építési terület, valamint az előírt védőfelszereléseken felül minden dolgozó kap megfelelő maszkot, kézfertőtlenítőt. Böőr László tapasztalata szerint azért lassultak némileg a munkálatok, mert az építőanyagok beszerzésére nagyjából délután 2 óráig van lehetőség, hisz a boltok 3 órakor bezárnak. Bár az üzletek felkészültek egyszerre több vevő kiszolgálására is, a jelenlegi helyzet ezt mégsem teszi lehetővé, mivel a vevőtérben is korlátozták a kereskedések a létszámot, illetve a Kínából, Olaszországból, Spanyolországból rendelhető anyagok beszerzésénél csúszásokkal kell számolni. Ilyenek pl.: burkolatok, klímák. Ha tehát menet közben fogy el valami, annak a pótlása lassabb az időkorlát és a külföldről történő beszállítások miatt.
Nem álltak le a munkálatok
A generálkivitelezőként építő cég megrendeléseinek száma is ezt a tendenciát erősíti.
A szokásos folyamat működik: a 28fő állandó munkatárssal és kb. 100 fős alvállalkozói körrel dolgozó BGB Építő Kft saját munkatársai végezik a szerkezetépítést, a jól bejáratott alvállalkozói gárda pedig befejezi a munkálatokat, de a cég szigorú szakmai és műszaki felügyelete mellett. Éppen csak elkészült a siófoki Ady liget 12 darab épülete – amely a BGB Építőhöz tartozó BGB Investment Kft saját beruházása –, két hónapon belül már újabb projektet adnak át, az Ezüstparton található 2x4 lakásos társasházat, a Villa Novolát. Az Ady liget 115-120 m2-es lakásai 55-65 millió forint között keltek el, míg a Villa Novola esetén 60-150 m2-es lakásokról van szó. Itt a beruházó még úgy is dönthet, hogy az eladás helyett a környéken népszerű, apartmanházként történő hasznosítást választja. Emellett a családi házas piac is virágzik a környéken: a cég a kisebb és nagyobb társasházak mellett szívesen vállal egy-egy családi házat is, jelenleg egy 140 négyzetméteres épületen dolgoznak.
Ha Siófokról beszélünk, fontos látnunk, hogy közvetlenül a part mellett hotelek, apartmanok találhatók, a házak ezekhez képest feljebb kaptak helyet. Beruházói szemmel a Déli part nem csupán a tóparti atmoszféra miatt vonzó, szempont az is, hogy a családok inkább ide jönnek, ahol a gyerekek is tudnak játszani, hisz míg itt bokáig érő vízzel találkoznak, az Északi parton a meredeken, hirtelen mélyülő víz számukra nem olyan kedvező.
Ennek fényében tekintsük át az átlagárakat. Siófok üdülőövezetében 650 ezertől 1,2 millió forintig terjednek a négyzetméterárak, függően az épület felszereltségétől, penthouse jellegétől. Itt elmondható, hogy a házak nagyjából 90%-a csak nyáron kihasznált. Ezzel szemben a lakóövezet négyzetméterárai 350-400 ezer forinttól kezdődnek igénytől és műszaki tartalomtól függően.
A luxus maga a hely
A Balatonról könnyen juthatnak eszünkbe a tágas luxusingatlanok, pedig nem feltétlen ez jellemző erre az üdülőövezetre sem. Siófokon is mindig az adott projektnél elvárt műszaki tartalommal húzzák fel a házakat, így a luxus mellett ugyanúgy megtalálhatók a nyaralónak megfelelő, kényelmes, a mai kor energetikai követelményeit szem előtt tartó, télen is lakható házak, társasházi lakások. A választék tehát itt is széles, és bár az elmúlt években elszabadultak az ingatlanárak, továbbra is jó befektetésnek számít egy Balaton-parti ingatlan. Érdekes tendenciaként számolt be arról a cég vezetője, hogy egyre gyakrabban jelentkeznek vevőként tartósan külföldön munkát vállalt magyar családok. A vásárlók közt vannak ugyan külföldiek, de döntő többségük magyar: választásukat nem elsősorban az ingatlanok mérete, hanem ár-érték aránya határozza meg.
A szakember kiemelte, hogy a műszaki tartalmat a megrendelő pénztárcájához kell igazítani, mégis kifejezetten igyekeznek úgy építeni, hogy a későbbiekben kiegészíthető legyen az épület vagy lakás felszereltsége, finomítható a kényelme, vagy zöldebb, gazdaságosabb megoldásokkal történő bővítésnek se legyenek akadályai. Éppen ezért azt lehet mondani, hogy a legnagyobb luxust maga a környezet és a térség nyújtotta lehetőségek jelentik.
Azt azért meg kell hagyni, itt is vannak érdekességek. Böőr László az egyik legizgalmasabb projektként számolt be az úgynevezett VIP lakóparkról, amelyben a 4x10 lakásos társasházakat találunk. Az Ekler Építész Kft . Tervezésében épült íves ház alapja – nem meglepő módon a helyszín jellegzetessége – egy hajó volt: akárhol elmetsszük vízszintesen az épületet, hajó formát kapunk.
Hisz a növekedésben
A hazánkat is sújtó járvány ellenére a Siófokon kívül a Balaton déli partján gyakorlatilag bárhol munkát vállaló cég vezetője bizakodó és a cég fejlődésében nem vár megtorpanást. Míg 2018-ban 460 millió, addig 2019-ban 650 millió forintos árbevétel után, 2020-ra – a hátuk mögött tíz év tapasztalattal és az elmúlt három évben épített 11 533 m2-rel – a helyzet ellenére is növekedéssel számol.